Amikor az ember építkezni szeretne, először ki kell ásni az alap helyét, megönteni az alapot, majd szépen, téglánként felépíteni álmai otthonát. Azonban az első lépés mindig az, hogy legyen egy stabil alap, amelyre fel lehet húzni a falakat. Talán így lehet a legegyszerűbben elképzelni azt, hogy miért is fontos a weboldal optimalizálás még azelőtt, mielőtt bármi másba belekezdenénk.
Ahogy az építkezéshez, úgy a SEO-hoz is kell egy jó szakember, aki megfogja a kezünket, és végigvezet minket a weboldal optimalizálás rögös útján.
Azonban, míg a legtöbb embernek azért van némi fogalma az építkezésről, a keresőoptimalizálásról már kevésbé. Épp ezért úgy gondoltuk, érdemes bemutatni a fő lépéseket, ha úgy tetszik “állomásokat”, hogy mégis mire számíthat az, aki SEO-ra adná a fejét.
Először is nézzük meg a weboldal optimalizálás fő szempontjait
A SEO-t alapvetően érdemes három különböző részre bontani, amelyek között azért vannak átfedések.
Ezek sorrendben a következők:
- Technikai SEO
- Az On-Page SEO
- És az Off-Page SEO
Ezt a három fő csoportot persze szét kell cincálni több alcsoportra is.
A technikai keresőoptimalizálás során a következőket elemezzük:
- Indexelés és brand név alapú keresés ellenőrzése
- Az oldal megjelenik-e a fő kulcsszavakra (itt még nem szükséges kulcsszókutatást végezni. Elég csak az iparági, fő kulcsszavakra gondolni. Például egy fodrászat esetében: fodrász, fodrász Budapest, hajvágás, hajvágás Budapest X. kerület stb.)
- Oldal sebességének ellenőrzése
- A honlap össze van-e kötve a Search Console-al, és az Analytics-szel
- Reszponzív-e az oldal (azaz jól optimalizált mobilra, tabletre is)
- Broken linkek (avagy tört linkek) ellenőrzése a weblapon
- És hogy a képek megfelelően optimalizáltak-e
Az On-Page SEO során az alábbi szempontokat nézzük át tüzetesen:
- Kulcsszó optimalizáltak-e a szövegek?
- Van-e blog aloldal? Ha igen, milyen rendszeresen frissül a tartalom? Mekkora terjedelműek és milyen minőségűek a cikkek?
- A szövegek megfelelően tagoltak-e? Van meteleírás, H1, H2, H3 címsorok? A képek rendelkeznek-e alt texttel? Ezek jól optimalizáltak-e?
- Megfelelőek-e a URL-ek?
- Milyenek a belső linkek? Össze vannak kötve a releváns cikkek?
- Milyen az oldal UX-szempontból? Felhasználóbarát?
Az Off-Page SEO elemei pedig a következők:
- Vannak-e külső linkek? Ha igen, mennyi? Ezek milyen minőségű oldalakról mutatnak a miénkre? Mennyire relevánsak ezek az oldalak?
- Milyen horgonyszöveggel (anchor texttel) mutatnak ránk a külső linkek?
- Használjuk-e aktívan a social mediát? Hogyan juttatjuk el a cikkeket, tartalmakat az emberekhez?
Most vizsgáljuk is meg az elemeket egyesével.
A weboldal SEO optimalizálása, technikai szempontból
Ahogyan írtuk, a technikai SEO során megvizsgáljuk többek között azt, hogy az adott oldalt indexeli-e (azaz “látja-e”) a Google. Ez mindig az első lépés, hiszen ha nem szerepel a keresőben, minden további feladat értelmetlen.
Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy megnézzük egy online szoftverrel, például a seositecheckuppal, hogy van-e sitemapünk, azaz oldaltérképünk. A térkép alapján tudnak a Google keresőrobotjai tájékozódni az oldalunkon. Ha nincs, akkor sötétben “tapogatóznak”. Ekkor generálnunk kell egyet, amire szintén léteznek különböző online programok, például a mysitemapgenerator.
Tipp: Amennyiben WordPress-alapú weboldalunk van, érdemes feltelepíteni a Yoast SEO-plugint, ami automatikusan generál egy sitemapet.
Ezután érdemes várni néhány napot, majd megnézni, hogy mennyire sikerült az indexelés, és magunkra keresni.
Ezt a site:oldalneve+szóköz+kulcsszó kombóval tudjuk megtenni. Az esetünkben ez így néz ki:
Ezután meg kell nézni az oldal sebességét. Erre kétféle online szoftvert szoktunk használni, a Google hivatalos elemzőjét, a PageSpeed Insights-ot, illetve a Gtmetrix nevezetű ingyenes programot.
A weboldalt mindenképp érdemes összekötni a Search Console-lal, illetve a Google Analytics-szel, hiszen rengeteg hasznos információt tudhatunk meg a látogatókról, potenciális vásárlókról.
Szintén a Google saját programjával érdemes tesztelni, hogy az oldal mobilbarát-e – ezt persze úgy is megtehetjük, ha egyszerűen beírjuk telefonon a saját honlapunkat, és elkezdünk böngészni.
A betöltés sebességénél is kulcsfontosságú, hogy a képek minél kisebb méretűek, de jó minőségűek legyenek, illetve további fontos szempont az is, hogy található-e az oldalon tört link. Ezek olyan linkek, amikre kattintva 404-es oldal jön elő, tehát “zsákutcába” vezetnek.
Az On-Page SEO rejtelmei (weboldal optimalizálás)
Az On-Page keresőoptimalizálás (weboldal optimalizálás) során leginkább az oldal tartalmát vizsgáljuk. Épp ezért a legfontosabb, hogy az egész procedúrát egy kulcsszókutatás előzze meg. Itt érdemes megvizsgálni, hogy a konkurencia milyen esetekben, milyen kulcsszavakkal van előttünk, és ezt milyen tartalommal érte el.
A kulcsszavakat lehet például Google Táblázatokba is rendezni, a könnyebb átláthatóság kedvéért. Ezután át kell vizsgálnunk az oldalunk szövegét, és elkezdeni a lista alapján átírni, korrektúrázni és/vagy bővíteni a tartalmainkat.
Itt pedig érdemes megállni egy-két szóra.
Ugyanis a Google robotjai nem ugyanazt látják, amit mi, felhasználók, hanem ők a forráskódokból dolgoznak. Ha megnyomod az weboldalon a ctrl+u billentyűkombinációt, akkor egy külön tabon, ablakon felugrik a forráskód. Ezt látják a robotok is, és ez alapján tudnak tájékozódni.
Ezért kell megadni a címet, a címsorokat (H2-t, H3-at stb). Illetve ahhoz, hogy jól jelenjen meg a keresőben (vagy ahogy angolul nevezik, Search engine results pages azaz SERP-ben).
Itt figyelni kell arra, hogy ne legyen se túl kicsi, se túl nagy a meta leírás, sem pedig címsor. Szerencsére van egy nagyon jó kis ingyenes program, ami szimulálja, hogyan fog megjelenni a cikkünk a keresőben.
Itt a következőkre kell figyelni:
Az url kötőjeleket kell, hogy tartalmazzon, és érdemes 30 karakterben maximalizálni, valamint szerepeltetni benne a kulcsszót. Csak ékezet nélküli, kisbetűk szerepelhetnek benne.
A Title nem lehet hosszabb 70 karakternél. Ezt nem érdemes kimaxolni, ugyanis a 70 karakter nem mindig fér ki a 600 pixelnyi helyre.
A meta leírás 150 karakter hosszú lehet, és ebben is érdemes szerepeltetni a kulcsszót, amit a kereső ki is emel félkövérrel. Ugyanakkor valamikor szintén csak kevesebb karakter fér ki, a 960 pixelnyi helyre – ez pedig ugye a betű méretétől függ.
A cikkekbe külső-, és belső linkeket egyaránt érdemes elhelyezni. A külső linkek esetében figyelnünk kell arra, hogy csakis olyan oldalra linkeljünk, ami releváns, hasznos és jó minőségű.
Ezenkívül a képekhez alt textet, azaz helyettesítő szöveget is kell írni. Ezekben szintén érdemes szerepeltetni a kulcsszót, és törekedni kell arra, hogy rövidek, tömörek legyenek.
Felhasználói élmény szempontjából pedig figyelembe kell vennünk azt, hogy mennyire jól átlátható az oldal, nincsenek-e eldugva a menüpontok, könnyen megtalálhatóak- és megoszthatóak-e a cikkek, vagy egy webshop esetében például mennyire egyszerű a vásárlás.
Minden, ami az oldalon kívül történik, avagy az Off-Page SEO
Az Off-Page inkább logisztika, vagy talán még jobban értékesítés. Sajnos sokan azt hiszik, hogy amikor megírnak egy hosszú, kimerítő cikket, akkor véget is ér a folyamat – pedig csak ekkor kezdődik a munka valódi része. Ezt a cikket ugyanis el kell juttatni az emberekhez.
A legtöbben csupán Facebookon osztják meg a tartalmat, várva hogy a sült galamb a szájukba repüljön. Pedig az igazság ezzel kapcsolatban, hogy a Facebookon egyre kevesebb az organikus elérés. És amikor ilyen hatalmas erejű a digitális zaj, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak egy csatornára fókuszáljunk, hiszen nagyon kiszolgáltatottak leszünk.
De mit tehetünk még?
- Építhetünk például e-mail-listát, ahol hírlevélben havi gyakorisággal kiküldhetjük az anyagokat
- Használhatunk más platformokat is: Instát, YouTube-ot, Spotify-t, Pinterestet. Ezekre persze különböző típusú tartalmakat is kell gyártani.
- Szerezhetünk backlinkeket külső oldalakról, linképítéssel vagy vendégblogolással
A linképítés során figyelnünk kell rá, hogy olyan oldalról származzon a link, ami a profilunkba vág. Ha építőipari jellegű vállalkozásunk van, akkor például nem érdemes a mindmegette.hu-ról linket szereznünk, hiszen olyan távol áll egymástól a gasztro-és az építőipar, mint Makó Jeruzsálemtől.
Szintén nem érdemes olyan régi technikákat alkalmazni, mint a linkparkos, linkfarmos linképítési módszer. Ezt ugyanis a Google könnyen kiszúrja, manipulációnak veheti, és akár meg is büntethet úgy, hogy hátrébb rangsorolja az oldalunkat.
Összegzés
Ahogyan a cikkből is észrevehetted, a SEO egy rendkívül összetett, és időigényes folyamat. Sajnos nem lehet ugyanis rövid időn belül, látványos ugrásokat elérni. Ez picit olyan, mint rákészülni a maratonra.
Sok edzés és kitartás kell hozzá, hogy bírd a hosszú távot – de mindez végül meghozza a gyümölcsét. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy egy idő után (jellemzően pár hónap, fél év) organikusan növekedni fog a látogatóid száma, és egyre feljebb jössz a keresőben. Ez pedig jelentősen fel fogja pörgetni az online üzletedet, ami egyenes út a vastagodó pénztárca felé.